Teljesen fel vagyok, pörögve péntek van, süt a nap, irreálisan sokat aludtam, csináltak velünk egy interjút, holnap stúdiózunk mondhatni minden zsíír. Ma van az őszi szünet első napja, szerintem ez a sulisok hangulatát is egészen feldobja, szóóval bárhogyan is nézzük szerintem egy vidám este előtt állunk. A mai nap apropója mégsem annyira vidám, megy vissza a Kerék Német országba, ezen okból lesz a party (persze ha nem menne senki sehová, akkor is találnánk indokot az ivásra, ez már csak ilyen), de hát jön még vissza a Tomi illetve más is megy még el, nincs okunk a szomorkodásra. Ha végre még ebben az életben sikerül felköltöznöm Pestre én sem hagyom végérvényesen itt a jó öreg Komlót, biztos vagyok benne, hogy időnként vissza fogunk járni akár Kispál kertekbe akár a Zrínyibe szétesni egy kicsit. Na de elég az elmélkedésből össze kéne szednem magam lassan itt a Natív.
Ülünk a kis erdőben, fúúú ma sem lesz semmi, mindenki punnyadt. Pénzes: várjatok mindjárt itt a Colos, csak öt perc. Mikor ér már ide? Öt perc! Hallod Pénzes fél órája is öt perc volt! Nyugi öt perc! Befut a nyolcas busz és végre megérkezik másfél órányi öt perc után a Colos. Főtérről penny, pennyből színház. Útközben ránk dudál a Lulu, „Csőőőő haver! Leteszem a kocsit és jövök én is!”. Iszogatunk a kh mellet, végül befut mindenki. Hírtelen ötlet: Menjünk be Pécsre!
Vágókép…
Budai Vám, Tesco:
-Ingrid hozz a sport osztályról egy horgászbotot, mert a Vágner kézzel halászik!!!
-Kerekes meghívlak egy sopronira, bazdmeg te megvetted az összeset!
-Gecc Kerék te megkolbászoltad a Vágnert!
-Hallod miért vettetek 12 darab fánkot és két shake –et?!
-Embeeer! El lettünk tes SHAKE-elve!!
Vágókép..
Albi:
Elég sokat ps-eztünk, de aztán unalmas lett, hogy nem hangoskodhatunk. Héééé menjünk be a városba! Jött az ötlet, és így is tettünk. Sok-sok séta, de őszintén, nem éreztük az időt. Végül kikötöttünk a mekinél. Innen nem is mentünk tovább. Kaja, papírzacskóból pezsgő.. Höhö amerikai csöves vagyok!
Vágókép…
Első busz:
-Neked nem jó a bérleted!
-Ez a diák semmit sem ér!
-Hallod te Drakula geci nemérdekel!!!
-Most akkor ki jön?
-Leszállunk…
Vágókép…
Reggel:
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Innen nincsenek nevek :
-te ne nézzél engem hülyének!
-sokat ittál
-szerinted ez vicces??
-bocs de nem érzem át..
-jó add ide a cuccaim
-tessék!
-nálad van a baseball ütő?
-nálam
-add oda!
-így akarsz felelősség teljes lenni??!
-szerinted ha nem lennék az elkérném??
-oké! tessék..
-cső!
-csáó!
vágókép…
reggel
Bence