Nehéz úgy írni egy estéről, hogy három dologra emlékszel belőle, az elejére, a Matyó táncára, és a végére. Most mégis meg kell próbálnom összekapargatnom valami használhatót, hiszen ilyen könnyen nem adhatom fel a blog írást.

Ez az este is nehézkesen indult, nem lehetett utolérni a Lulut, aki végül is bement Pécsre, én pedig felnéztem a Laliékhoz. Körülbelül fél 11 felé érkezhettünk meg. Nem ígérkezett valami nagy bulinak, csak beszélgettünk, iszogattunk illetve megnéztük a Kispál kertes videókat, amik igen csak viccesre sikerültek (majd meglátjátok). Ezek után szabadult el a pokol. Hirtelen és váratlanul. Tulajdonképpen, ha jól emlékszem még meg is említettem, hogy „baaaaz olyan mintha a videóban lennék”, és hát a videóban koránt sem voltunk józanok. Kiömlött sör az asztalon, mogyorók a földön és a Matyó táncol egy kanapé tetején, aztán hirtelen bevetődik, egy fotelba és ezzel a mozdulatával összetör egy üveg bort. Kétségtelenül ő volt az est sztárja.

A haza utamra nem emlékszem csak azt tudom, hogy olyan 7 óra felé indulhattam el, és hogy egy emelettel eltévesztettem a lakásunkat. Először az tűnt fel, hogy nem jó a kulcs a zárba, miután becsöngettem pedig az, hogy nem anyám áll az ajtóban.. Annyit tudtam mondani őszinte megdöbbenéssel, hogy Úúúristen!! Elnézést! Mindent összevetve nem volt egy rossz este, bár nem lettem volna a Lali helyében másnap, amikor meglátja a romokat.